Nyíregyházi Egyházmegye Egyesített Óvoda Szent Péter és Pál Görögkatolikus Tagóvodája
NyírlugosIntézményünk Bemutatása
Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Péter és Pál Görögkatolikus Tagóvoda Nyírlugos szívében fogadja az óvodáskorú gyermekeket.
Intézményünk 5 csoportban 136 gyermek befogadására alkalmas, nyugodt, biztonságos és esztétikus környezetet nyújt a mindennapokhoz.
Csoportszobáink korszerű eszközökkel és fejlesztő játékokkal felszereltek, a tágas, felszerelt tornaszoba hozzájárul a gyermekek mozgásának, egyensúlyérzékének, és állóképességének fejlesztéséhez.
Szakképzett pedagógusaink hivatástudattal és elkötelezettséggel segítik a gyermekek életkoruknak megfelelő, sokoldalú és harmonikus fejlődését.
Óvodánk egyik fő ismérve, hogy a nevelés főként osztott,- esetleg részben osztott – azaz életkorilag homogén csoportokban folyik.
Nevelőmunkánk középpontjában az egészséges életmód és a teremtett világ védelmére nevelés áll. Fontosnak tartjuk a kézműves tevékenységek és a zenei nevelés -néptáncoktatás által a hagyományok ápolását és továbbadását. Az ovifoci foglalkozások örömteli mozgást biztosítanak és a közösségi élményt erősítik.
A családokkal együttműködve kiemelt feladatunk a keresztény értékrendre épülő vallásos és erkölcsi nevelés, amely megalapozza a gyermekek hitben és szeretetben való növekedését. Továbbá célunk, hogy óvodában minden kisgyermek szeretetben, biztonságban és elfogadó közösségben nevelkedjen.
Az intézmény adatai
OM azonosító: 203428 008
Tagóvoda igazgató: Szászné Rózsa Krisztina
Cím: 4371 Nyírlugos, Szabadság tér 4.
Telefonszám: (42) 288 384
Honlap: https://www.peterpalovinyirlugos.hu/
A fenntartó oldalán: Intézmények
Közösségi oldal: Facebook
Szolgálattevő egyházi személy(ek): Ignácz András lelki igazgató
Nyíregyházi Egyházmegye Egyesített Óvoda Szent Péter és Pál Görögkatolikus Tagóvodája
Az iskola hírei
A Nyíregyházi Egyházmegye Közleménye. Közzététel a Nyíregyházi Egyházmegyéhez érkezett óvoda- és iskolatej program ajánlatok rangsoráról (2026/2027. tanév).
A Nyíregyházi Egyházmegye ajánlattételi felhívást tesz közzé a 3/2025. (II.27.) AM rendelettel módosított 19/2021. (V.5.) AM rendelet alapján, az óvoda- és iskolatej program keretében termékek szállítására a 2026/2027. tanévben/nevelési évben.Az ajánlattevő...
Fenntartói rangsorolás a 2026/27-es tanítási év iskolagyümölcs és -zöldség pályázatánál
Az Iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról szóló 15/2021. (III. 31.) AM rendelet 6/A. § (2) b, pontjában foglalt közzétételi kötelezettség teljesítése érdekében a Nyíregyházi Egyházmegye az alábbi tájékoztatást nyújtja a 2026/2027. tanév iskolazöldség...
Pályázati kiírás iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programra
Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program végrehajtásáról rendelkező 15/2021. (III. 31.) AM rendelet alapján a Nyíregyházi Egyházmegye, mint fenntartó, ajánlattételi felhívást tesz közzé a 2026/2027-es tanítási évben biztosítandó gyümölcs és zöldség szállítására...
Ajánlattételi felhívás – Óvoda- és iskolatej program lebonyolítása 2026/2027-es tanévben
A Nyíregyházi Egyházmegye ajánlattételi felhívást tesz közzé a 3/2025. (II.27.) AM rendelettel módosított 19/2021. (V.5.) AM rendelet alapján, az óvoda- és iskolatej program keretében termékek szállítására a 2026/2027. tanévben/nevelési évben.Az ajánlattevő...
Csigaházba bújó gyerekvilág – Mesés, interaktív előadás szülőknek és pedagógusoknak
A világon egyre nagyobb teret nyer a félelem, a gyermekek pedig sokszor szorongással reagálnak a bizonytalanságra. Pedig ők boldogságra születtek! De ha nem most, gyermekként tanulják meg megélni ezt az örömöt, akkor mikor? A Pedagógus Akadémia soron következő alkalma...
Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre
H I R D E T M É N Y Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre A Nyíregyházi Egyházmegye, mint fenntartó – a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 83. § (2) bekezdés b) pontja, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a...
HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről
HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről Az általános iskolai beiratkozás rendjét a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 50. § (7) bekezdése, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények...
Iránytű a belső békéhez: Vezetői lelkigyakorlat
A Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodája minden böjti időszakban biztosítja a köznevelési intézmények igazgatóinak és helyetteseinek a lelki feltöltődést. Az idei alkalmat Orosz István atya, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet propedeutikus elöljárója...





