Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola

Nyírlugos

Intézményünk bemutatása

 Intézményünk, a Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola Nyírlugos és a környékbeli települések gyermekeit fogadja. 2017. szeptember 1-től fenntartónk a Nyíregyházi Egyházmegye. Iskolánkban nappali rendszerű alapfokú nevelés-oktatás folyik, melynek fő célja a korszerű, tudományos alapokon nyugvó, tovább építhető ismeretanyag közvetítése, melyben figyelembe vesszük a város, az adott gyermekközösség képességeit. Fontos számunkra a tehetséggondozás – melynek keretében nagyon sok versenyen vesznek részt iskolánk diákjai szép eredményekkel –  és a felzárkóztatás egyaránt (részt veszünk több diákkal az Útravaló programban).

Hozzájárulunk a tanulók személyiségének, képességeinek és készségeinek kibontakoztatásához, segítjük a szellemi, testi fejlődésüket és az egészséges életmód kialakítását, szem előtt tartjuk a fenntarthatóságot, a környezettudatosságot. Felkészítjük a fiatalokat arra, hogy természeti és társadalmi környezetünket megismerjék, védjék és formálják. Tudjanak élni jogaikkal, s teljesítsék kötelességeiket. Iskolánk gyermek centrikus. Hisszük, hogy a  harmonikus fejlődéshez vezető út alapja a keresztény kultúra értékeinek közvetítése, így kultúránk ápolása, a gyermekek hitének megalapozása és fejlesztése.

Intézményünkben sokszínű a szabadidős tevékenységek palettája: az általános iskolai oktatás mellett helyet biztosítunk tanulóink számára művészeti képzésen való részvételre is több tanszakon (hangszeres zene, tánc és képzőművészet) a FreeDance Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében.

Ezen kívül bevezetésre került a robotika szakkör, újdonság a kisebbeknek a jóga, amely nem csak a testet, hanem a lelket is táplálja. Továbbá pedagógusaink szervezésében grafika, tömegsport, énekkar segíti a diákok sokoldalú képzését. A sportolni vágyók ezen kívül karate, valamint futball edzéseken is részt vehetnek.

Fontosnak tartjuk a szülőkkel való jó kapcsolat erősítését, fenntartását, ennek érdekében több olyan programot is szervezünk, amelyeken részt vehetnek. Nagyon jó a kapcsolatunk a szintén az egyház fenntartásában lévő bölcsődével és óvodával.

Hisszük, hogy a nevelés több, mint tanítás: küldetés. Olyan fiatalokat szeretnénk útnak indítani, akik szilárd erkölcsi alapokon állnak, nyitott szívvel fordulnak embertársaik felé, és felelősséggel vállalják helyüket a világban. Ebben vezet bennünket a krisztusi szeretet és az a meggyőződés, hogy minden gyermek egyedi ajándék.

Közösségünk ereje az összefogásban rejlik – a pedagógusok elhivatottságában, a szülők bizalmában és a diákok lelkesedésében. Együtt építünk olyan jövőt, ahol a tudás és a hit egymást erősítve formálja a következő nemzedéket.

Az intézmény adatai

OM azonosító: 033547

Igazgató: Kovácsné Frank Magdolna

Cím: 4371 Nyírlugos, Debreceni út 2.

Telefonszám: (42) 388 404

Honlap: https://nyirlugosiskola.wordpress.com/

A fenntartó oldalán: Intézmények

Közösségi oldal: Facebook

Szolgálattevő egyházi személy(ek): Ignácz András lelki igazgató

Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola

Az iskola hírei

A Nyíregyházi Egyházmegye Közleménye. Közzététel a Nyíregyházi Egyházmegyéhez érkezett óvoda- és iskolatej program ajánlatok rangsoráról (2026/2027. tanév).

A Nyíregyházi Egyházmegye Közleménye. Közzététel a Nyíregyházi Egyházmegyéhez érkezett óvoda- és iskolatej program ajánlatok rangsoráról (2026/2027. tanév).

A Nyíregyházi Egyházmegye ajánlattételi felhívást tesz közzé a 3/2025. (II.27.)  AM rendelettel módosított 19/2021. (V.5.) AM rendelet alapján, az óvoda- és iskolatej program keretében termékek szállítására a 2026/2027. tanévben/nevelési évben.Az ajánlattevő...

Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre

Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre

H I R D E T M É N Y  Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre A Nyíregyházi Egyházmegye, mint fenntartó – a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 83. § (2) bekezdés b) pontja, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a...

HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről

HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről

HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről Az általános iskolai beiratkozás rendjét a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 50. § (7) bekezdése, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények...

Iránytű a belső békéhez: Vezetői lelkigyakorlat

Iránytű a belső békéhez: Vezetői lelkigyakorlat

A Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodája minden böjti időszakban biztosítja a köznevelési intézmények igazgatóinak és helyetteseinek a lelki feltöltődést. Az idei alkalmat Orosz István atya, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet propedeutikus elöljárója...