Nyíregyházi Egyházmegye Egyesített Óvoda Szent Péter és Pál Görögkatolikus Tagóvodája

Nyírlugos

Intézményünk Bemutatása

 

Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő  Szent Péter és Pál Görögkatolikus Tagóvoda Nyírlugos szívében  fogadja az óvodáskorú gyermekeket.

Intézményünk 5 csoportban 136 gyermek befogadására alkalmas,  nyugodt, biztonságos és esztétikus környezetet nyújt a  mindennapokhoz.

 Csoportszobáink korszerű eszközökkel és fejlesztő játékokkal felszereltek, a tágas, felszerelt tornaszoba hozzájárul a gyermekek mozgásának, egyensúlyérzékének, és állóképességének fejlesztéséhez.

Szakképzett pedagógusaink hivatástudattal és elkötelezettséggel segítik a gyermekek életkoruknak megfelelő, sokoldalú és harmonikus fejlődését.

Óvodánk egyik fő ismérve, hogy a nevelés főként osztott,- esetleg részben osztott – azaz életkorilag homogén csoportokban folyik.

Nevelőmunkánk középpontjában az egészséges életmód és a teremtett világ védelmére nevelés áll. Fontosnak tartjuk a kézműves tevékenységek és a zenei nevelés -néptáncoktatás  által a hagyományok ápolását és továbbadását. Az ovifoci foglalkozások örömteli  mozgást biztosítanak és a közösségi élményt erősítik.

A családokkal együttműködve kiemelt feladatunk a keresztény értékrendre épülő vallásos és erkölcsi nevelés, amely megalapozza a gyermekek hitben és szeretetben való növekedését. Továbbá célunk, hogy óvodában minden kisgyermek szeretetben, biztonságban és elfogadó közösségben nevelkedjen.

 

Az intézmény adatai

OM azonosító: 203428 008

Tagóvoda igazgató: Szászné Rózsa Krisztina

Cím: 4371 Nyírlugos, Szabadság tér 4.

Telefonszám: (42) 288 384

Honlap: https://www.peterpalovinyirlugos.hu/

A fenntartó oldalán: Intézmények

Közösségi oldal: Facebook

Szolgálattevő egyházi személy(ek): Ignácz András lelki igazgató

Nyíregyházi Egyházmegye Egyesített Óvoda Szent Péter és Pál Görögkatolikus Tagóvodája

Az iskola hírei

A Nyíregyházi Egyházmegye Közleménye. Közzététel a Nyíregyházi Egyházmegyéhez érkezett óvoda- és iskolatej program ajánlatok rangsoráról (2026/2027. tanév).

A Nyíregyházi Egyházmegye Közleménye. Közzététel a Nyíregyházi Egyházmegyéhez érkezett óvoda- és iskolatej program ajánlatok rangsoráról (2026/2027. tanév).

A Nyíregyházi Egyházmegye ajánlattételi felhívást tesz közzé a 3/2025. (II.27.)  AM rendelettel módosított 19/2021. (V.5.) AM rendelet alapján, az óvoda- és iskolatej program keretében termékek szállítására a 2026/2027. tanévben/nevelési évben.Az ajánlattevő...

Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre

Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre

H I R D E T M É N Y  Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre A Nyíregyházi Egyházmegye, mint fenntartó – a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 83. § (2) bekezdés b) pontja, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a...

HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről

HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről

HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről Az általános iskolai beiratkozás rendjét a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 50. § (7) bekezdése, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények...

Iránytű a belső békéhez: Vezetői lelkigyakorlat

Iránytű a belső békéhez: Vezetői lelkigyakorlat

A Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodája minden böjti időszakban biztosítja a köznevelési intézmények igazgatóinak és helyetteseinek a lelki feltöltődést. Az idei alkalmat Orosz István atya, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet propedeutikus elöljárója...