Bárdos Lajos Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

FEHÉRGYARMAT

Iskolánk a fehérgyarmati járás székhelyén, Fehérgyarmaton található. Jogelődünk, – a „leveles iskola” – falai között 1960-ban indult el az ének-zene tagozatos képzés.

Bajcsy-Zsilinszky utcai épületbe 1988-ban költöztünk be. A Kodály tanítvány, Bárdos Lajos zeneszerző nevét 1990-ben vettük fel.

A 2023/2024-es tanévtől az intézményi nevelést-oktatást katolikus szellemben folytatjuk a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt, ennek megfelelően iskolánk megnevezése, Bárdos Lajos Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola lett.

Intézményünkben egy igazgatás alatt többcélú tevékenység folyik. Az általános iskolai nevelés-oktatás mellett művészeti képzésben is részesülhetnek tanítványaink.

Az egyházi iskolákban kötelező két hit-és erkölcstanórát a 2024/2025-ös tanévtől vezettük be felmenő rendszerben, ahol minden gyermek a saját felekezete szerinti oktatásban vehet részt.

Az emelt szintű ének-zene osztályainkban a gyerekek megtanulják a zenei írást-olvasást, első osztálytól kezdve tanulnak furulyázni. Második osztálytól vesznek részt az énekkari foglalkozásokon.

Az „a” osztályokban kiemelt figyelmet fordítunk a természettudományok, a robotika oktatására.

Iskolánk sajátos arculata 

  • Keresztény értékeket közvetítése a gyermekek felé
  • Emelt szintű ének-zenei oktatás a „z.”osztályainkban
  • A LEGO eszközökkel támogatott pedagógiai módszerek alkalmazása az általános tantervű „a”osztályainkban
  • Idegen nyelv oktatása első osztálytól
  • Lovas-kultúra, szivacskézilabda oktatása testnevelésórán
  • Alapfokú művészetoktatás (zongora, hegedű, trombita, tenorkürt, furulya, fuvola, citera, néptánc, moderntánc, képzőművészeti oktatás)

Az egyházi iskola bevallottan konzervatív, igényes, következetes, sajátos iskola. A konzervatív iskola alatt nem a maradiságot értjük, hanem csupán azt, hogy kipróbált ismeretanyagot bevált módszerekkel tanítunk. Fontosnak tartjuk az alapos tudás megszerzését, de azt is, hogy diákjaink érezzék a szeretet felemelő érzését iskolánkban. A keresztény értékrend közvetítésével szeretnénk egy nyugodt, kiegyensúlyozott világot biztosítani számukra.

A zenei nevelés iskolánkban kiemelt szerepet kap. Munkánkban fontos feladat a kodályi eszme folytatása. A számítógépek és elektronikus berendezések monoton, elgépiesedett világában mi többet kívánunk adni útravalóul gyermekeinknek, a lelküket ápolni a zene, a művészetek ereje által.

Az intézmény adatai

OM azonosító: 203627

Főigazgató: Balla Kálmánné

Cím: 4900, Fehérgyarmat, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.

Telefonszám: (44) 361 377

Honlap: https://www.bardosgorkat.hu/ 

A fenntartó oldalán: Intézmények

Közösségi oldalak:

Tagintézményei:

Szolgálattevő egyházi személy(ek): Levcsenkó Dávid

 

 

Bárdos Lajos Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Az iskola hírei

A Nyíregyházi Egyházmegye Közleménye. Közzététel a Nyíregyházi Egyházmegyéhez érkezett óvoda- és iskolatej program ajánlatok rangsoráról (2026/2027. tanév).

A Nyíregyházi Egyházmegye Közleménye. Közzététel a Nyíregyházi Egyházmegyéhez érkezett óvoda- és iskolatej program ajánlatok rangsoráról (2026/2027. tanév).

A Nyíregyházi Egyházmegye ajánlattételi felhívást tesz közzé a 3/2025. (II.27.)  AM rendelettel módosított 19/2021. (V.5.) AM rendelet alapján, az óvoda- és iskolatej program keretében termékek szállítására a 2026/2027. tanévben/nevelési évben.Az ajánlattevő...

Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre

Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre

H I R D E T M É N Y  Óvodai beiratkozás a 2026/2027-es nevelési évre A Nyíregyházi Egyházmegye, mint fenntartó – a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) 83. § (2) bekezdés b) pontja, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a...

HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről

HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről

HIRDETMÉNY az általános iskolai beiratkozás rendjéről Az általános iskolai beiratkozás rendjét a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 50. § (7) bekezdése, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények...

Iránytű a belső békéhez: Vezetői lelkigyakorlat

Iránytű a belső békéhez: Vezetői lelkigyakorlat

A Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodája minden böjti időszakban biztosítja a köznevelési intézmények igazgatóinak és helyetteseinek a lelki feltöltődést. Az idei alkalmat Orosz István atya, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet propedeutikus elöljárója...